Ha kell, erősen tudok küzdeni...

Beszélgetés dr. Hidvégi Máté címzetes egyetemi tanárral

A cikk szerzője beleszédült, amikor elolvasta, hogy mennyi mindennel foglalkozott és foglalkozik most is Hidvégi Máté biokémikus, rákkutató, címzetes egyetemi tanár. Az ilyen sokoldalú embert kétféleképpen szokták jellemezni. A jóindulatúak azt mondják, ilyen egy igazi reneszánsz ember. A kekeckedők szerint, aki sok mindenhez ért, az semmiben sem igazán jó. Mondják annak ellenére, hogy Hidvégi Máté munkásságát számtalan külföldi és hazai díj ismeri el.

Ön melyik tevékenységét tartja a legfontosabbnak?
A daganatos betegek körében egyre nagyobb teret nyerő Avemar kifejlesztését.

Amiért szakmai Oscar-díjat, NutrAwardot kapott az Egyesült Államokban.
Mintegy 400 készítményt vizsgáltak meg. Egy egyetemi tanárokból, tudósokból, ipari és élelmiszeripari szakemberekből álló zsűri kiválasztotta ezek közül az általuk legjobbnak gondolt három termékeket Az első helyezésről (a NutrAward odaítéléséről) a szakmai közönség szavazással döntött Anaheimben, Kaliforniában.

Tisztázzuk, az Avemar nem gyógyszer, de nem is táplálék-kiegészítő. Hanem?
Speciális gyógyászati célra szánt tápszer daganatos betegek részére. Ez a kategória változást hozott a szakmában. Elfogadták, hogy léteznek a táplálkozástan és a gyógyszertan határán álló készítmények.

Voltak hitetlenkedők, akik kétségbe vonták a termék jelentőségét?
Amivel én foglalkozom, a rák, a táplálkozástan, a termékfejlesztés, tehát nem csak a gyógyszer irányú kutatások, nagyon egyszerűen mérhetőek. A tevékenységem a természettudományok és azon belül a life science, az élettudományok körébe tartozik. Itt könnyű eldönteni valamiről, hogy jó vagy nem jó. Akkor jó valami, ha rangos, magas színvonalú, lektorált tudományos folyóiratokban eredeti közlemények jelennek meg róla. Ha valamiről megjelenik egy könyv, az még nem bizonyító erejű, mert könyvet elvileg bárki megjelentethet. De ha valamiről klinikai vizsgálatot tesznek közzé, mint például az Avemarról a British Journal of Cancer nevű folyóiratban vagy a Journal of Biological Chemistry-ben megjelenik egy eredeti kutatási cikk, mint az az esetünkben történt, azt elfogadják a szakemberek. Egyre több publikáció jelenik meg a kutatásomról. Tehát már benne van a világ tudományos életében. Ami biztos, a fermentált búzacsíra kivonat megnevezés egyre elterjedtebb a szakirodalomban, és már csak annyiban kapcsolódik hozzám, hogy én voltam az, aki ezt az anyagot felfedezte, a kutatást elindította, egy ideig vezette, de ma már tőlem függetlenül is működik. Mondok egy példát. Nemrégiben került a kezembe egy japán kutatók által írt, vezető szaklapban közölt, angol nyelvű cikk arról, hogy egy gyógyszer hatóanyagot és az Avemart vizsgálták állatkísérletekben. Az Avemar rendkívül hatékonynak bizonyult. Nem ismerem őket, csak annyit tudok, hogy egy színvonalas folyóiratban írtak a találmányommal végzett kutatásaikról. Ilyenkor nagyon tudok örülni.

Amikor elvégezte a Műszaki Egyetem biológus-mérnök szakát, milyen jövőt képzelt el magának?
Mindig az emberiségen szerettem volna segíteni. Az egyetemi évek alatt környezetvédő akartam lenni. A természet, a táj érdekelt. Órákig tudok fákat csodálni. Fantasztikus, ahogy a földbe eresztik a gyökereiket, hogy aztán az ég felé törjenek. Összekötők az ég és föld között. Nélkülük mi, emberek megfulladnánk. Izgat a fák ősisége, ősereje, a titok, ami körbelengi őket.

Akkor mostanában nem lehet nagyon boldog, hiszen különböző építkezések miatt irtják a fákat.
Amikor egy ismerősöm odaláncolta magát egy fához, hogy azt ne lehessen kivágni, nagyon irigyeltem a bátorságáért. De nem csak a fákkal, hanem más növényekkel is „baráti kapcsolatban” vagyok. Számomra nem létezik gyomnövény. Én ebből a szempontból már-már extrém természetvédő vagyok.

Ajaj! Én meg önfeledten irtom a kiskertemben a gyomokat. Bűnös vagyok?
A növények számomra ugyanolyan élőlények, mint az állatok. Tehát egy fa az nekem ugyanúgy érték, mint mondjuk egy elefánt vagy egy oroszlán vagy egy fehér orrszarvú.

Tudományos kutatóként egy hipotetikus őssejtet dolgozott ki.
A diplomamunkámban, mint vegyész, biológus-mérnök, konkrét molekulákból megterveztem az elképzelhető legegyszerűbb élőlényt. Egyik mesterem, Gánti Tibor professzor Chemoton-elméletét használtam ehhez. Fölrajzoltam egy elképzelt sejtet, amely az első élő sejt lehetett a földön. Akkoriban udvaroltam egy matematika-fizika szakos tanárjelölt hölgynek, aki megrajzolta diplomamunkámba ezeket az ábrákat. Azóta is őrzöm ezeket a rajzokat, mert ő most az én unokámnak a nagyanyja.

Megpróbálom megfejteni. Tehát a felesége Amikor az őssejtet megtervezte, nem gondolkodott az isteni teremtésben?
Folyamatosan gondolkodom ezen. Amikor fákat vágnak ki, a természetet pusztítják, Isten megváltó művét rombolják. Ha megvédjük a környezetet, akkor mindegy, hogy az ember hívő vagy ateista, hozzátesz valamit a teremtéshez, tehát Isten teremtő művét építi tovább. Valójában az az igazi környezetvédelem, ha a specialistákat óvom. Mit jelent a specialista? Botanikai példával élek. Ha van egy terület, sokféle növénnyel, meg kell néznem, hogy közülük melyik az, amelyik csak ott tud élni, másutt nem. Ha őt onnét kiemelem, és máshova ültetem, ott valószínűleg elpusztul. Tehát ő egy specialista, akire vigyázni kell. Ha jól érzi magát, akkor minden más növény is fejlődik.

Mintha emberekről beszélne.
A teremtő sokféleség, az evolúció, az ökológiai fogalmak, értelemszerűen az emberi társadalomra is igazak.

Megsértődik, ha azt mondom, hogy idealista?
Miért sértődnék meg?

Ugyanakkor nem értem, hogy az idealizmusa hogy fér össze a takarmányozási tanácsadó rendszer létrehozásával. Netán azzal csak a megélhetés miatt foglalkozott?
Az is izgalmas feladat volt. A professzorom bent akart tartani maga mellett az egyetemen, ám időközben hoztak egy olyan rendeletet, miszerint a szocialista mérnököket kibocsátó intézményben nem taníthat olyan oktató, akinek nincs legalább három éves ipari gyakorlata. Végzés után elmentem a Gabona Trösztbe dolgozni, ahol nagyon sokat tanultam, és közben megírtam a doktorimat. Három év után visszamentem az egyetemre. Itt készült el a tanácsadó rendszer is. Megpróbálom köznapi nyelven elmagyarázni. A gazdasági haszonállatokat ugye a húsukért tartjuk, és azt szeretnénk, hogy minél nagyobb izomzatuk legyen. Például a baromfi a saját testfehérjéjét a táplálékkal fölvett fehérjéből, az emésztés során fölszabaduló aminosavakból építi fel. Tehát nem mindegy, hogy milyen aminosav összetételű az a fehérje, amit az állat fogyaszt. A különböző összetételű fehérjéket össze lehet úgy keverni, hogy izomnövelő, testtömeg-növelő-, táplálkozástani hatásuk optimális legyen. Erről szólt az a találmány, amelyet egyetemi és ipari kollégákkal közösen fejlesztettünk ki. Ezt alkalmazták aztán Bábolnán, Környén, tehát a takarmánygyártó nagy cégeknél.

Ezekszerint már akkoriban is a táplálkozástudomány érdekelte. Nyilván az itt szerzett tudást is hasznosítani tudta később, amikor már az emberi táplálkozással foglalkozott. Mikor kezdte el behatóbban vizsgálni speciálisan a búzát, amely az Avemar alapját is képezi?
A nyolcvanas évek közepén Lásztity Radomir professzor, akinek a tanársegédje voltam, azt mondta, rendezzünk Budapesten egy világkongresszust a gabonakémia, és azon belül is fehérjekémiai területen kutatók részvételével. Ennek a rendezvénynek én lettem a titkára. Az egyik résztvevő külföldi professzor javaslatára ösztöndíjat kaptam Kanadába. Winnipegben, a világ egyik leghidegebb városában, a gabonakutató központban dolgoztam. Itt kezdtem el behatóbban foglalkozni a búzával, illetve a búzafehérjével.

Igaz, hogy a családjukban mindenkiből gyógyszerész lett?
A nagyapám, Dávid Lajos a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen tanított gyógyszerészetet. Jó barátságban volt Klebelsberg Kunoval, aki kultuszminiszterként egyetemet alapított Szegeden. Klebelsbergnek az volt az elképzelése, hogy a trianoni diktátum után a kolozsvári egyetemet át kell költöztetni Szegedre. Azt mondta, ide majd olyan intézetigazgatókat, tanszékvezető professzorokat kér fel, akik magyarok és világhírűek. Ha ez sikerül, akkor tudományos fellegvár lesz Szegeden. Így került oda Szent-Györgyi Albert, aki Cambridge-ben dolgozott, Európa egyik legjobb helyén. Bolond lett volna Magyarországra jönni, ám Klebelsberg szívós volt, és meggyőzte. A nagypapámat is ő hívta át Kolozsvárról Szegedre, hogy beindítsa a gyógyszerészképzést. A család 1921-ben települt át. Így aztán láthatja, hogy nálunk a gyógyszerészet tényleg hivatás, családi életpálya. Én mégsem követtem ezt a tradíciót, amikor elmentem biológus mérnöknek. Ám valójában nem fordultam el teljesen a gyógyszerkutatástól, mert biológus mérnökként mindig próbálkoztam gyógyszer-területi fejlesztéssel is. Ennek első eredménye volt az Esterin, koleszterinszint csökkentő szer. Azóta már tanítják az egyetemen.

Édesanyja sem lett gyógyszerész...
Édesanyám, Dávid Katalin művészettörténész és teológus. Tőle tanultam a műveltség tiszteletét. Nagyon sokan tekintenek rá úgy, mint korunk egyik útmutatójára.

Ugye már az olvasó sem hisz a szemének? Hogy lehet ennyi mindennel foglalkozni? Pedig a meglepetés csak ezután jön.

Művelődéstörténeti munkássága főként a magyar-zsidó kultúrát öleli fel. Megírta Teitelbaum Mózes, Löw Lipót, Löw Immánuel, Scheiber Sándor, Márton Áron, Szántó Tibor életrajzát. Felkutatta és közzétette Löw Lipót 1849-es börtönnaplóját, kiadta Löw Lipót magyar nyelvű prédikációit, feldolgozta és publikálta Löw Immánuel perét valamint összegyűjtötte Löw Lipót magyar nyelvű homiliáit. Publikált a magyarországi haszidizmus történetéről. A Liget c. irodalmi és ökológiai folyóirat alapító munkatársa. Több cikke, illetve szócikke jelent meg irodalmi és művelődéstörténeti folyóiratokban valamint az Új magyar irodalmi lexikonban. A Jeruzsálemi Füzetek társszerkesztője. Szerkesztette és sajtó alá rendezte Domokos Pál Péter Márton Áron erdélyi püspökről szóló életrajzát. A kötetet a Szentszék Márton Áron boldoggá avatási perének hivatalos aktái közé iktatta. Szerkesztette a zsidómentő vértanú apáca, Salkaházi Sára boldoggá avatására készült emlékkönyvet.

Az 1990-es évek régészeti felfedezéseit is figyelembe vevő tanulmányt írt a jeruzsálemi Szent Sír templomról. Új teológiai értelmezést publikált a firenzei Medici-kápolna szobor-kompoziciójáról. Művelődéstörténeti esszéi és prózaversei önálló kötetben is megjelentek Tenyeremre rajzoltalak címmel.
/ Wikipédia /

Beszélgessük művelődéstörténeti munkásságáról, ami – úgy tűnik -, legalább olyan fontos az ön számára, mint a biológiai kutatások.
Engem régóta érdekel a zsidó kultúrtörténet, különösen a magyar zsidó művelődéstörténet. Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem címzetes egyetemi tanára vagyok. Azért kezdtem el ezzel a témával foglalkozni, mert édesapám nem csak hogy zsidó származású, de zsidó vallású is. Egy pesti zsidó két helyre jár, MTK meccsre, meg a zsinagógába. Ahogy mondani szokták Hidvégi György, Gyuri bácsi nélkül nem kezdődik el MTK meccs. Az apai ág számomra legalább olyan fontos és meghatározó, mint az anyai. Európában a zsidó kultúra hordozóit a második világháborúban kiirtották. A hatmillió mártírból több, mint hatszázezer magyar volt. Alig maradtak életben, akik továbbvihetnék a hagyományokat, a kultúrát. Ezért éreztem kötelességemnek, hogy mentsem, amit lehet. Egyébként, aki ezért a legtöbbet tette, az Scheiber Sándor főrabbi volt. Nélküle a nácizmus pusztítása az egész régiónkban valóban megsemmisített volna minden zsidó kulturális értéket. Szerencsém volt személyesen ismerni Scheiber professzor urat. Ő ambicionált, hogy – a többi között – a Löw családdal foglalkozzam. A nagyszüleim lakása Szegeden, az akkori Tolbuchin (ma újból Kálvária) sugárúton volt. A nagymamám konyhájából éppen Löw Immánuel zsinagógájának kupoláját láttam. Gyönyörű szecessziós épület. Csak később tudtam meg, hogy Löw egy igazi polihisztor volt. Nyelvész, teológus, orientalista, botanikus, zoológus, mineralógus, művelődéstörténész, folklorista. Amikor elkezdtem kutatni az életét, egyszer csak felbukkant számomra az édesapja, a cseh-morva származású Löw Lipót, akinek a személyisége egyenesen lenyűgözött. Összegyűjtöttem magyar nyelvű prédikációit, megírtam az életrajzát. A Löwök gyökerei nagyon messzire nyúlnak vissza. A család talán legtitokzatosabb tagja, akinek Prágában szobra van, és ott is nyugszik, a legendás Gólemet készítő rabbi. Scheiber Sándor egyszer azt mondta nekem, hogy mindig gondoljak arra, és ez legyen nekem az ihlet forrása, hogy az izraeli Weizmann Intézet nagy számítógépét Gólem II-nek nevezték el. Egyébként megelégedéssel tapasztalom, hogy a hazai zsidóság történelme egyre többeket foglalkoztat, és a soá rettenetét nem felejtjük. Gondolok a Margit-híd alatt talált csontok eltemetésére, az újlipótvárosi védett házakra tett jelekre. Fontos, hogy aki tud, tegyen valamit azért, hogy a holocaust borzalmait soha ne felejtsük el és építsük tovább a zsidó kultúrát. Erre vállalkozom én is.

Ha az ember elolvassa a Hidvégi Mátéról szóló Wikipédia oldalt, az az érzése, hogy egész eddigi élete egy sikersztori. Létezik, hogy nem voltak kudarcai?

Eddigi életemben sokkal többet kellett volna teljesítenem, ugyanis több lehetőségem volt, mint amennyit kihasználtam. Hát ennyire futotta, és ha összehasonlítom magam a példaképeimmel, akkor látom, hogy én milyen jelentéktelen vagyok. Például Scheiber Sándorhoz és másik példaképemhez, Vekerdi Lászlóhoz képest. Ahogy nem tudnám magam Juhász-Nagy Pálhoz sem hasonlítani. Ő ökológus, matematikus, biológus és filozófus volt. Igen, nevezhetem kudarcnak, hogy egy Benedek István nagyságú polihisztorhoz nem érek fel, de ez nem jelenti azt, hogy feladnék bármit is. Igyekszem alaposan foglalkozni azokkal a dolgokkal, amiket fontosnak tartok. Azért azt is tudni kell, hogy sosem hagyom magam legyőzni. Ha kell, erősen tudok harcolni. Biztos el tudja képzelni, hogy nem volt egyszerű, és akkor finoman fogalmaztam, elfogadtatni a találmányaimat.

Az olyan halk szavú ember, mint ön, a legveszélyesebb harcos. Az agresszíven ordibálókat, a stílusuk miatt, könnyebb elutasítani, mint a csendes agresszort, ahogy én hívom ezt a típust. Nehéz nemet mondani annak, aki udvariasan, csendesen nem tágít az elképzeléseitől.
Igaz, de azt is tudni kell, hogy a harcaimhoz azért föl vagyok vértezve tudással. Tehát annak, akivel vitatkozom, tisztában kell lennie azzal, hogy én is tudok annyit, mint ő.

Sikeresnek tartja magát?
A kutatás az én világom. Szerencsére az Avemar már önálló életet él, olyannyira, hogy néha magam is meglepődöm, hogy hol mindenhol alkalmazzák és tartják számon. Sosem felejtem el, amikor 2009. augusztus 20-án megszólalt a telefonom. Amerikából hívott egy ismerősöm, és azt kérdezte, hogy ráérek-e beszélni dr. James Watsonnal. Watson-ról és Crick-ről nevezték el a DNS-t. Watson írt a New York Timesba egy nagy cikket, arról, hogy milyennek képzeli el a jövő rákgyógyszerét. Amerikai ismerőseim olvasták ezt az írást. Azt mondták, amit Watson elképzel, olyan, mint az Avemar. Írtak egy levelet neki, amiben felhívták a figyelmét rám. Ezután telefonált, és azt kérdezte, volna-e kedvem kimenni hozzájuk egy előadást tartani. Örömmel mondtam igent. New York mellett, Long Island-en van a Cold Spring Harbor Laboratory, aminek az egyik szellemi vezetője James Watson. Itt tartottam meg az előadásomat, amelynek ő volt a „host”-ja. Bemutatott, bevezette az előadásomat, és a végén mondott egy zárszót. Egyébként ez egy nagyon híres intézmény. A Thomson Reuters listán, a molekuláris biológia és genetika területén, igen előkelő helyen van. Megelőzi a Harvardot. Hargittai István vegyésztől, akadémikustól, aki könyvet írt Watsonról, megtudtam, hogy a tudós nem szokott előadások házigazdájaként szerepelni, ezért ezt tekintsem nagy megtiszteltetésnek. Az előadásom eredménye az lett, hogy létrejött egy együttműködés az intézet és köztem, valamint magyarországi kollégáim között. Jelentős eredmény, hogy megvan az a molekula, ami a rákos szervezetben rendkívül hatásos egy bizonyos folyamatra. Így most már működik egy gyógyszerfejlesztési vonal. Az említett magyarországi kutatók között van Kéri György Széchenyi-díjas biokémikus barátom. Ezt csak úgy zárójelben mondom magának, ő is jelentősebb tudós, mint én, de ez így van rendjén. Nem baj, ha az ember magánál többet tudókkal dolgozik együtt.

Tehát amerikai közreműködéssel születhetne egy új gyógyszer?
Reményeink szerint.

Talán kevesen tudják, hogy Hidvégi Máté akár politikus is lehetett volna. A cikk szerzője, ismerve a mai közállapotokat, nyugodtan állíthatja, jobban járt, hogy energiáit a tudomány területére koncentrálta.

A rendszerváltás előtt részt vettem a lakitelki találkozókon, ahol különböző bizottságok is alakultak. Egy jó hangulatú ebéden, ahol Lezsák Sándor körbejárt és erőspaprikát kínált az ételhez, valaki azt kiabálta, hogy a külügyi bizottság vezetésével Hidvégi Mátét kellene megbízni. Ez azt is jelenthette volna, hogy a választások után én leszek a külügyminiszter. Mondtam, persze szívesen vállalnám, de én pár hónap múlva megyek Kanadába gabonakutatást végezni. Azt mondták, jó, akkor hagyjuk. Mire hazajöttem, már megtörtént a rendszerváltás. Kihagytam ezt, amit akkor sajnáltam. Ma már nem, mert ha részt veszek benne, biztos, politikai pályára lépek, és nem lett volna Avemar. Szerintem jobb, hogy így történt. Pedig Tamás Gáspár Miklós is hívott az SZDSZ választmányába, ami azt bizonyítja, hogy minden oldal elfogadott. Ma már egyáltalán nem foglalkozom politikával, ami nem azt jelenti, hogy nincs meggyőződésem és véleményem.

Hány órából áll egy nap?
Most már sokat alszom.

Van úgy, hogy akár öt órát is. Egy időben kevesebb is elég volt. Goldziher Ignác a nagyszerű iszlám kutató, az egyik legnagyobb magyar zsidó szellemi figura, rendszeresen két órát aludt. Azt mondják, azért tudott annyi mindent produkálni, mert nem alvásra fecsérelte az idejét. Marczali Henrik történész se aludt sokat. Én ugye a közelükbe se jövök, csak próbálom utánozni őket. Persze tudom, a lányom is mondja nekem, hogy az alvás is munka.

Az Avemar fejlesztésén túl mi foglalkoztatja még?
A holocaust, valamint a zsidók és a katolikusok kapcsolata. Ennek kapcsán sok emberrel ismerkedem meg. Könyvet szerkesztek a témáról. Nemrégiben megjelent egy kis füzet, amelynek az egyik lektora voltam. A Szent István Társulat adta ki. A Nostra aetate 50. évfordulója alkalmából egy vatikáni bizottság írta. „Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását” a címe, alcíme pedig: „Megfontolások a katolikus-zsidó kapcsolatokat érintő teológiai kérdésekről”. Ami ebben van, az az én vonalam. Összeköt lelki példaképeimmel, Márton Áron püspökkel és Salkaházi Sára vértanúval, akik mindketten a Világ Igazai. Tudom, hogy nehéz egyszerre természettudományokkal, iparral és az ún. humán területekkel foglalkozni. De azért, hiszek abban, hogy amit csinálok, az mindig jó célt szolgál.